Ők voltak vendéglátóink Szljudankában, pontosabban Anna és Andrej. A kis Vanya (Ivan - becézve) pedig az ő kisfiuk, akkori idő szerint körülbelül kétéves.
Anna és Andrej alig néhány évvel idősebbek a társaság átlagánál, Anna biológus :), Andrej pedig biztonsági őr, túravezető, stb. Saját lakásuk van átalakítva hostelnak. Illetve tulajdonképpen csak az egyik szoba, 3 emeletes ággyal, vidám ágytakarókkal. A fürdőszoba és a konyha pedig közös használatú, nagyon családias berendezésű, érződik rajta Anna finom nőiessége. Ő volt egyébként mosónőnk és szakácsunk is a pár nap alatt, amit ott töltöttünk. Mindketten beszélnek angolul, bár Andrej kicsit jobban. Mutattak rengeteg fotót, számítógépen rövid videókat a Bajkál növény- és állatvilágáról, túrákról a környékbeli hegyekben.A figyelmes szemlélőnek feltűnhet, hogy három emeletes ágyat említettem, ami testvérek között is maximum 6 férőhelyet jelent. Nos, igen. Minthogy közel s távol ez volt az egyetlen hostel, természetesen lefoglaltuk (Lami) mind a hat helyet, az útiterv pedig csak az utazás során módosult úgy, hogy végül mind a tizenegyen Szljudankában töltöttünk néhány napot.
Vicces volt azonban a jelenet, amikor megérkeztünk a néhány lakásos társasház második szintjén lévő lakáshoz. Nyolcan, nagy hátizsákokkal álltunk sorban a lépcsőn, az utolsó ember a földszinti bejárati ajtónál állt. Elmagyaráztuk, hogy "ööö, izé, hát közben nyolcan lettünk". De szerencsére Andrejék nagyon kedvesek és rugalmasak voltak, mondták, hogy nem baj, jöjjünk csak, majd átviszik a kis Vanyát az ő szobájukba és akkor a gyerekszobában van még két ágy, ott is lehet aludni. Mondtuk, hogy nem szükséges, elvagyunk mi a földön is. Aztán fél órával később közöltük velük, hogy "ööö, izé, hát jönnének még hárman". Ekkor már nem lehetett őket lebeszélni a költöztetésről. Sőt, Andrej valahonnan előszedett még egy kempingágyat is, így mindenkinek saját külön ágy jutott. Annyira kedvesek voltak velünk.
Általában előttünk keltek és reggeliztek (ezt mondjuk nem volt nehéz, nem vagyunk az a korán kelős banda :P), mire mi kinyitottuk a csipánkat, már a megterített asztalon volt a reggeli. Bármiféle kérdésre válaszoltak, vagy telefonáltak valakinek, aki tudta a választ. Meséltek a Bajkálról, a hegyekről, a népekről. Hoztak nekünk abból az isteni áfonya-lekvárból elvitelre is, amit reggelihez kaptunk.
Utolsó esténken sokat beszélgettünk Annával a méhekről és mézről, mert kiderült, hogy ő ilyesminek az értékesítésével is foglalkozik (Tentorium). És nem kértük ugyan, meg ez nem is termékbemutató volt, de hozott, megmutatott mindenféle mézes, propoliszos krémet, rágót, port, stb. Zsuzsival közös mézimádatunk eredményeképp el is határoztuk, hogy itthon majd méhpempő biznisszbe kezdünk. Kaptunk egy kis adag rododendron levelet is, amelyből élénkítő tea főzhető. Ez azért érdekes, mert tudtommal minden rododendron mérgező...
Andrej állandóan jött-ment, intézkedett, bevásárolt, hordta nagy kannákban és hátizsákban a közeli forrásról a vizet, egyszer minket is elvitt oda. A kis Vanya nagyon barátságos volt, bár anyja szoknyája vagy apja keze mellől nem igen szakadt el, de a lányokból így is kiváltotta az anyai ösztönöket. Jóformájú, stramp kis kölyök, erős lesz, ha felnő, mint az apja. Bár azon a környéken azt hiszem minden felnövő ember megerősödik.Anna és Andrej együtt is nagyon aranyosak voltak. Egészen különleges kapcsolat van köztük, olyan egymás iránti tisztelet, amit ritkán látok, szelídség és tisztaság. Igazán jó emberek.
Ahogy múltak a napok, egyre többet beszélgettünk velük jöttünkben-mentünkben, végül mint jóbarátok váltunk el, és még ma is hiányoznak.
Posts
