Ping Yao

Ping Yao különben határozottan megér egy-két napot. Az aprócska, teknős alakú óvárosi rész, amelyet a 6 km-es fal vesz körbe, zsúfolásig van boltokkal, hostelekkel, éttermekkel. Évszázadokkal ezelőtt itt volt a tartomány kereskedelmi központja, s ezen a jellegén mi sem változott azóta. Az épületek és a falak ugyanazok, csak a tulajdonosok és a portéka cserélődött ki.

Az angolul beszélő hölgy ajánlatára kivettünk két szobát a Harmony Guest House-ban, ahol letehettük a csomagjainkat, megfürödhettünk és aludtunk is vízszintesben 1-2 órát, mielőtt elindultunk volna várost nézni. A háznak egyébként nagyon kellemes hangulata van, érdekes megoldásokkal alakítva át a többszázéves házat vendégfogadásra. Kifejezetten pozitív volt a welcome forró tea is, hiszen érkezésünkkor esett az eső.

A rövid regeneráció után - bár jócskán bírtunk volna még aludni, nehezen, de elindultunk, az eső is elállt. Nekem pont az tetszik a városban, hogy kicsi. Nem kell sokat gyalogolni, koncentráltan lehet megismerkedni a kínai kultúrával. Van több múzeum, torony, díszes kapu, melyek között ízlés szerint választhatunk. A valamikori szabadtéri színház színpadán előadás helyett óriáskivetítő van. A kisebb-nagyobb macskaköves utcákon bátran lehet bolyongani, maximum egy órán belül rátalál az ember a keresett helyre. Ezt már csak onnan is tudom, mert sikerült elszakadnom a többiektől - bár nem szándékosan,egy szál fényképezőgéppel, iratok és pénztárca nélkül, másfél órával később mégiscsak rájuk leltem egy szuvenírbolt előtt.

Mellesleg, ha már ott voltunk, elérkezettnek láttuk az időt, hogy bevásároljunk ajándékokból. Van itt eredeti és hamisított kínai gyártmány, mindenféle fa-, szövet- és fémkütyü, pálcika, legyező, stb. És sikerült indiai nadrágot is találni! :D Mire a pólóbolthoz értünk, már művészi fokra fejlesztettük alkudozó képességünket, bár kifejezetten kemény eladókkal volt dolgunk, és beletelt majd fél órába, elhoztuk a szajrét (néhány ajándék- és az egyen- Beijinges pólókat) az általunk kigondolt áron. ;)
Az akció után pedig annyira felbátorodtunk, hogy mentünk még egy kört és csak brahiból alkudoztunk mindenfélére, pedig már nem is akartunk vásárolni. Szemtelenségünknek mégis lett hozománya, mert olyan jól sikerült lealkudni a vásárfiát, hogy bolondok lettünk volna otthagyni.

Szatyrokkal felpakolva értünk vissza a hostelbe, ahol az emeleten még összeütöttünk egy kis délutáni uzsonnát a gázfőzőn. Az angolul beszélő kedves hölgy valóban hozott vonatjegyeket, igaz csak néhány cafat fénymásolatot kaptunk meg. A vonaton viszont elfogadták ezeket... hát így működik a kínai korrupció. Mindegy, volt jegyünk és végre hard sleep!

Hard seat

Az előttünk álló éjszakát újra vonaton töltjük. A jegyvásárláskor ezúttal sem volt igazán szerencsénk, nem kaptunk abban a kategóriában, amiben szerettünk volna (hard sleep), mert azokat hamar elkapkodják (nem véletlenül), pedig rögtön érkezésünk utáni reggelen már megvettük a jegyeket. Választhattunk az első osztály (soft sleep) és a negyedosztály (hard seat) között. Mivel a múltkor igencsak borsos árat fizettünk a luxusért, ezúttal úgy döntöttünk, jó lesz nekünk az olcsóbbik, 8 órát kibírunk ülve. 34 yüanba került a jegy, vagyis cirka 782 forintba.
Ilyen HÉV-szerűen berendezett szerelvényben már utaztunk egyszer, bár akkor csak másfél órát. Négyen saját kis boxot kaptak egy kis asztalkával, négyen pedig hozzájuk közel, de kínai utasokkal vegyesen. Még így is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, nekünk legalább helyjegyünk van. Tudniillik van egy ötödosztály is: a stand, vagyis állójegy. Még időben szálltunk fel, a nagy csomagokkal alig kellett verekedni, hogy eljussunk a helyekig, egy órával később már 150%-os kihasználtsággal zakatolt a vonat. A szemben lévő 3személyes ülésen pl. egy öttagú család bóbiskol. Akik a folyosó felőli oldalon ülnek, igencsak vigyázniuk kell, hogy egy milimétert se hagyjanak szabadon az ülésből, különben azonnal lecsap rá egy állójegyes, és ha fél seggel is, de leül melléd. A személyes tér abszolút nulla centire csökken.

Dzsudzsi megunja a közelséget és úgy dönt, befekszik az ülések alá, legalább van hely... Egy ideig. A csomagtartók telítődése után ugyanis az ülések alá tuszkolják szatyraikat agresszívan az utastársak. Sikerül elmagyaráznunk, hogy halló, ott valaki alszik, de csak röhögnek rajta. Levegő is alig van, légkondi természetesen nincs. A fejmagasságban levő ablakokat azonban csak rövid időszakokra nyithatjuk ki, mert nagyon bevág a huzat. Már nem lehet átvágni a folyosón, aki egyszer elindul valahova, biztos, hogy nem fog tudni visszatérni a helyére. Ekkora tömeg nyilván nem tud csendben sem maradni. Különösen az állójegyesek beszélgetnek, hogy el ne aludjanak. A félhomályos megvilágításban valahogy sikerül elszenderedni, de nem tudunk mélyen aludni, s ezen a fejenként kétcent rizspálinka sem segít. Fel-felébredek, mert kényelmetlen az ülés, mert a szomszédom helyezkedik, mert nem kapok levegőt, de még mindig nagy a tömeg, s alig húsz-harminc perc telik el. Egy állójegyes bácsika egy év körüli unokájával az ölében a földre kuporodik, a gyereket zsákszatyorja tetejére fekteti, úgy lépkednek át a fejük fölött az emberek, páran még be is szólnak neki, hogy ne foglaljon akkora helyet. Ember- és kínai leves szag tölti be a levegőt, de nem hányok, mert attól csak még büdösebb lenne. Amikor lazul egy kissé a tömeg, egy takarítónő partfissal végigmegy az ülések között, s három zsáknyi(!) szemetet gyűjt össze a vagon végében. Ekkor felszabadul annyi hely, hogy eljuthatok a mosdókig, legalább az izzadtságot mossam le az arcomról. A WC-t meg se próbálom, már csak alig több, mint egy óra és megérkezünk, inkább visszatartom.

Alig szólunk egymáshoz leszálláskor, mindenki meggyötört. Fáradtan állunk be a pénztárhoz, hiszen ma este továbbakarunk utazni, "Hard seat kizárva." jeligével. Sajnos nem meglepő módon azonban csak ilyen jegyek vannak... Lami kiállt a sorból és kupaktanácsot rögtönöztünk, de nagyjából mindenki csak állt és boci szemekkel nézett a másikra. Ekkor odalépett hozzánk egy jól szituált hölgy, aki angolul jól beszélt és kedvesen felajánlotta, hogy tud szerezni alvójegyet - persze némi felárral. Hát igen, túristaparadicsomba érkeztünk, és ahol beszélnek angolul, ott várható valami turpisság, erre már korábban is rájöttünk. De nem tehettünk mást, miután egyetlen porcikánk sem kívánta látni a hard seatet a következő estére, belementünk a dologba. Nem mi voltunk azonban az egyedüli póruljárt kerekszeműek a környéken. A hölgy még összeszedett vagy 10 hátizsákos turistát, és felpakolt minket a motoros riksákra, amelyek bezötyögtek velünk Pingyao ősi városába.

Yungang Grottoes és Kis-fal

Másnap megtaláltuk a mosodát, de az inkább tisztítónak bizonyult, és csak nagyon drágán vállalták volna el a mosást, szóval visszacsomagoltuk a szennyest, és újra taxiba vágtuk magunkat.
A Yungang Grottoes nagyon érdekes hely: majd' 51 000 darab a falból/falba vájt Buddha-szobor van egy alig 300 méter hosszúságú faldarabon. Ebben persze benne vannak az 5 centis domborművek és a 10 méternél magasabb monumentális darabok is. Kisebb-nagyobb falfülkékben ücsörögnek a mosolygós óriások, békés magányukban elzárva a nyüzsgő háborúktól... Így könnyű túlélni évszázadokat.
Néhány órányi sétálgatás jót tett a lelki békénknek, a taxisok viszont ezúttal nem voltak annyira türelmesek. Azért még csak elmentünk szuvenírvásárolni meg kávézni a helyi bazárba (ami természetesen jár minden látványossághoz).

A következő állomás a Nagy Fal lett volna, a taxisok legalábbis annak képét mutogatták agyongyűrt prospektusaikon. A valóság azonban kissé lelombozó volt. Falnak éppen fal volt, de nem az igazi, ahová megérkeztünk. Az útikönyvből végül annyit kibogarásztunk, hogy a környéken lévő hason'építmény is a védelmi rendszer része volt, de inkább egy belső Kis-Fal. Szintén többezer éves reliktum, alig 50 méterre egy poros kis falu határától, bárki felmászhat rá, pedig minden lépés alatt omladozik a tűző napon szétszáradt agyag- Mindössze néhány frissen ültetett facsemete védi a szélfúvástól...
A Kis-Fal első látásra tehát csalódást okozott, de pár perc fölösleges zsörtölődés után (Csucsu még majdnem neki is ment sofőrjeinknek), a fal tetejéről (Mea culpa) szétnézve már elragadott a hely szelleme. Tanúi lehettünk egy kisbárány születésének is :)

A szállodához visszatérve még bőven maradt időnk vacsizni (az előző esti bolyongásnak volt pozitív eredménye is, ráleltünk egy tök jó kis látványkonyhára a tér túloldalán), és fürdeni is. És akkor még nem is tudtuk, hogy ez mennyit számított az előttünk álló éjszaka tükrében...