Ezt a napot is sétával kezdtük, mert elvétettük a metrómegállót :P De legalább szemtanúi lehettünk a Nevszkij proszpekt felújítási munkálatainak. Erre a hírös súgárútra is minden Pétervárra látogató eltéved legalább egyszer, a nagyobb nevezetességek ugyanis ennek mentén fekszenek. Mi azonban abban a különleges élményben is részesülhettünk, hogy a Nevszkij proszpektet sétálóutcaként használhattuk. Ugyanis a felújítás idejére lezárták az autós forgalom elől. :)
Szóval elindultunk a sugárútról az Izsák székesegyház felé. A templom középső kupolája kívülről, egy keskeny körfolyosón körbejárható, jó pénzért. A többség azonban kipanorámázta magát tegnap az erődben, így csak Lami és Melinda mentek föl, mi pedig megvártuk őket a székesegyház és a Néva között elterülő parkban. Éppen csúcsforgalom volt ifjú házasokból. Legalább egy tucat párocska és a hozzájuk tartozó násznép fényképezkedett a zöld füvön, és a park sarkában álló Péter-szobornál. Ez az a híres kígyóteltaposós Péter-szobor. Szép időnk volt, és körülöttünk csupa szépen öltözött, reményekkel teli, boldog ember. Romantikával telítve volt a levegő. Kitűnő előjátéka az Ermitázs-beli kirándulásnak.
A pénztárnál és a ruhatárban is hosszú sor állt, de gyorsan bejutottunk. Kifejezetten barátságos tulajdonság, hogy diákoknak ingyenes a belépés!
Túljutva a sorálláson a főlépcső felé vettük az irányt, ám néhány pillanatra megtántorodtunk az aljában. Hatalmas tér, széles, vörös szőnyeggel borított márványlépcsősor, az óriási ablakokon keresztül beömlő fény ezernyi szikrára tört meg a csillogó felületeken. Egyszerűen muszáj volt tátott szájjal körbefordulni legalább egyszer. És fordulás közben magunkra álmodni egy abroncsos-fűzős selyemruhát, loknis hajkoronát. Egy fess úriember rámmosolyog, karját kínálja és felvezet a lépcsőn. A háttérben valahol halk szimfónia dallamai nyomják el a tömeg zsibongását, néhány pillanatra hercegkisasszony vagyok...
A Téli palotából lett óriási múzeum teljes bejárása több napot venne igénybe, így kisebb csapatokra oszlottunk, ki mit szeretne megnézni. Több szinten, többszáz terem és folyosó van tömve a különböző festményekkel, szobrokkal, berendezési tárgyakkal országonkénti és időszakonkénti bontásban. És vannak persze időszakos kiállítások is. Ámulunk és bámulunk, itt-ott belehallgatunk a vezetett csoportoknak magyarázó guide-ok előadásába. Megkeressük Picassót, Rembrantot, mindenki megtalálhatja kedvenc művészeit. De nekem azok a nagy üres tánctermek is tetszettek, amelyekben semmi különleges "apróság" nem volt, csak a gyönyörű mintás parketta, esetleg néhány hosszú oszlop, gyertyatartós csillár, mindez kb 10 méteres belmagassággal.
Mikor zárórát fújnak, még jó tíz percig tart mire visszanavigálunk a ruhatárhoz, ahol néhány fáradt, éhes vándor társunk már ott ücsörög a pamlagokon, lábait pihentetve.
Ez a mese mára.
Szóval elindultunk a sugárútról az Izsák székesegyház felé. A templom középső kupolája kívülről, egy keskeny körfolyosón körbejárható, jó pénzért. A többség azonban kipanorámázta magát tegnap az erődben, így csak Lami és Melinda mentek föl, mi pedig megvártuk őket a székesegyház és a Néva között elterülő parkban. Éppen csúcsforgalom volt ifjú házasokból. Legalább egy tucat párocska és a hozzájuk tartozó násznép fényképezkedett a zöld füvön, és a park sarkában álló Péter-szobornál. Ez az a híres kígyóteltaposós Péter-szobor. Szép időnk volt, és körülöttünk csupa szépen öltözött, reményekkel teli, boldog ember. Romantikával telítve volt a levegő. Kitűnő előjátéka az Ermitázs-beli kirándulásnak. A pénztárnál és a ruhatárban is hosszú sor állt, de gyorsan bejutottunk. Kifejezetten barátságos tulajdonság, hogy diákoknak ingyenes a belépés!
Túljutva a sorálláson a főlépcső felé vettük az irányt, ám néhány pillanatra megtántorodtunk az aljában. Hatalmas tér, széles, vörös szőnyeggel borított márványlépcsősor, az óriási ablakokon keresztül beömlő fény ezernyi szikrára tört meg a csillogó felületeken. Egyszerűen muszáj volt tátott szájjal körbefordulni legalább egyszer. És fordulás közben magunkra álmodni egy abroncsos-fűzős selyemruhát, loknis hajkoronát. Egy fess úriember rámmosolyog, karját kínálja és felvezet a lépcsőn. A háttérben valahol halk szimfónia dallamai nyomják el a tömeg zsibongását, néhány pillanatra hercegkisasszony vagyok...
Mikor zárórát fújnak, még jó tíz percig tart mire visszanavigálunk a ruhatárhoz, ahol néhány fáradt, éhes vándor társunk már ott ücsörög a pamlagokon, lábait pihentetve.Ez a mese mára.
Posts
No comments:
Post a Comment