Datongi első reggelünk hosszúra nyúlt, miután hajnalban érkeztünk, délelőtt pedig esett az eső. A vasútállomáshoz legközelebb eső hotel (Feitian Binguan, az állomásról kilépve rögtön balra, nem összetévesztendő/hető a mellette lévő luxushotellal, amelynek ajtajában őskínai öltözetű fogadó hölgyek állnak - őket a magyar turista maximum az üvegen keresztül nézegetheti) tökéletesnek látszó ötlete ugyanekkor kezdett romba dőlni. A napkelte ugyanis már rávilágított a tényre, hogy a vasútállomás előtt elterülő tér egyben buszvégállomás és taxiállomás, sőt, közlekedési csomópont az ide befutó 6-8 darab egyenként 2-4 sávos út számára IS. Ez pedig közlekedő, dudáló, csilingelő, ordítozó és minden lehetséges módon fuvarjukat kínáló kínaiak százait valamint a vasút hangosbemondójának rendszeres becsületes tájékoztatását jelentette, amit 8. emeleti hotelszobánk falai kitűnően visszhangoztak. 
A hangzavart az ablak becsukása sem tompította igazán, viszont a szoba levegőzöttségét annál inkább, így végül az ablak nyitva maradt, mi pedig muszáj voltunk felébredni. A reggeli és a kávé után már kevésbé volt bosszantó a lárma, mi több, még érdekesnek is bizonyult madártávlatból szemlélni a nyüzsgő várost. Lám, minden csak nézőpont és koffein kérdése :PDél körül elállt az eső, mi is összekapartuk magunkat. (Közben a TV-n sikerült taláni egy, az olimpiát közvetítő csatornát - najó, nem volt nehéz, minimum hét kínai TV-adó csak az olimpiát közvetítette -; és megnéztünk pár súlyemelő számot.) A buszvégállomás pedig egyenesen kapóra jött, hiszen a mai napra a városon belül található nevezetességeket terveztük megtekinteni. Fölpattantunk a 4-es buszra, és megnéztük 
a legnagyobb és legősibb kínai sárkányfalat (Jiu Long Bi), melyen 9 sárkány található. A sárkányfalak eredetileg "egyszerű" díszítőelemek voltak egy-egy ősi palotakertben, ma viszont ez speciel az egyetlen elem, ami a palotából megmaradt. Kínában máshol is vannak még ilyenek, de egyiken sincs ennyi sárkány, bi-biii! Aztán megnéztük még a Hua Yan Si templomegyüttest, és meg egy másikat, de azt csak véletlenül találtuk séta közben. Ezekre a helyekre csekély összegű belépő ellenében lehet belépni. A Hua Yan Si-ban egy vénséges büdösszájú banya volt a "teremőr" néni, akit láthatólag felháborított, hogy nagy semmittevésében és szotyolázásban zavarni merészeltünk, méla undorral nyitogatta-zárogatta az ezeréves fakapukat. 
Két szotyolahéj között pedig rövid szitokszavakkal szórta meg környezetét, amiből annyit ugyan érteni véltünk, hogy: "No photo!" (főleg, mert ez ki is volt írva), de ezt nyilván figyelmen kívül hagytuk, kihasználva, hogy még egy szipirtyó sem tud 8felé egyszerre figyelni.
Őt leszámítva egyébiránt celeb-indexünk továbbra is töretlen, az utcán csupa mosolygós, kíváncsi arc, köszöntő kezek fordulnak felénk. A templomok után sétára indultunk a lehető legmocskosabb üzletekkel zsúfolt mellékutcába (piac?) a feeling kedvéért. A feeling megvolt, de nem kell megijedni, cseppet sem kellett félnünk, egyszerűen szegénység van az ilyen helyeken, de sosem rosszindulat. Érdekes ellentét ez a nyomor a keresztező főbb utak gazdagságával szemben. Átmenet alig van.
Beültünk egy 'fast-food' jellegű kajáldába is, amelynek berendezése egészen nyugatias volt: tisztaság, klíma, angol WC (a szállodával ellentétben!), kivetítőn közvetítés az Olimpiáról. Habár önkiszolgáló is lett volna, minket azon nyomban elleptek a kuncogó kínai felszolgáló kislányok, kezünkbe nyomtak egy meggyötört, ám angol nyelvű menüsort és lesték minden kívánságunkat.
A felszolgált ételt azonban pálcikával ettük meg, ez még mindig nem megy tökéletesen, de azért megettünk mindent, és a kislányok meg a többi vendég is jól szórakozott. Én currys csirkét ettem, amihez ki tudja mért, de járt tojásos rákleves is (itt a leves a második fogás a főétel után). Sebaj, finom volt. A társaság egy része valamilyen gombás mártásos rizst evett. Nos, az este folyamán új értelmet kapott a fast food: 'gyorsan be - gyorsan ki', lett is nagy szaladgálás a folyosón (ti. közfürdőszoba van a hotelban, naná, hogy mi a folyosó éppen ellenkező végén vagyunk), de mindenki túlélte. Ez alkalommal legalább be tudtuk azonosítani, hogy melyik ételtől és melyik étkezdéből származott a baj. Többet nem is mentünk oda, már csak azért sem, mert egyébként k messze volt a hoteltől :P
Tovább sétálgatva találtunk még francia pékséget, ahol hatalmas adag süteményeket is lehetett enni és bagette formájában az egyetlen valamirevaló kenyérfélét egész Kínában. Valamint beültünk egy puccos kávézóba is - főleg Csucsu nagy örömére, ahol első osztályú angol nyelvű kiszolgálással és a helyi viszonyok között drága, ám minőségileg erősen kifogásolható kávéfélékkel találkoztunk. (A jegeskávét pl. szó szerint értelmezve: kávét hoztak ki jégkockákkal...) Mindegy, élveztük a fényűzést egy órácskáig, majd úgy döntöttünk, hazasétálunk, úgysem vagyunk már messze. Tévedtünk. Még bő egy órán keresztül gyalogoltunk, de legalább részesei lehettünk az utca hangulatának.
Besötétedett, mire újra a nagy térre értünk, ahol már a másnapi kirándulás előkészítéseként profi activitizésbe kezdtünk egy szimpatikus taxisofőrrel.
a legnagyobb és legősibb kínai sárkányfalat (Jiu Long Bi), melyen 9 sárkány található. A sárkányfalak eredetileg "egyszerű" díszítőelemek voltak egy-egy ősi palotakertben, ma viszont ez speciel az egyetlen elem, ami a palotából megmaradt. Kínában máshol is vannak még ilyenek, de egyiken sincs ennyi sárkány, bi-biii! Aztán megnéztük még a Hua Yan Si templomegyüttest, és meg egy másikat, de azt csak véletlenül találtuk séta közben. Ezekre a helyekre csekély összegű belépő ellenében lehet belépni. A Hua Yan Si-ban egy vénséges büdösszájú banya volt a "teremőr" néni, akit láthatólag felháborított, hogy nagy semmittevésében és szotyolázásban zavarni merészeltünk, méla undorral nyitogatta-zárogatta az ezeréves fakapukat. 
Két szotyolahéj között pedig rövid szitokszavakkal szórta meg környezetét, amiből annyit ugyan érteni véltünk, hogy: "No photo!" (főleg, mert ez ki is volt írva), de ezt nyilván figyelmen kívül hagytuk, kihasználva, hogy még egy szipirtyó sem tud 8felé egyszerre figyelni.Őt leszámítva egyébiránt celeb-indexünk továbbra is töretlen, az utcán csupa mosolygós, kíváncsi arc, köszöntő kezek fordulnak felénk. A templomok után sétára indultunk a lehető legmocskosabb üzletekkel zsúfolt mellékutcába (piac?) a feeling kedvéért. A feeling megvolt, de nem kell megijedni, cseppet sem kellett félnünk, egyszerűen szegénység van az ilyen helyeken, de sosem rosszindulat. Érdekes ellentét ez a nyomor a keresztező főbb utak gazdagságával szemben. Átmenet alig van.
Beültünk egy 'fast-food' jellegű kajáldába is, amelynek berendezése egészen nyugatias volt: tisztaság, klíma, angol WC (a szállodával ellentétben!), kivetítőn közvetítés az Olimpiáról. Habár önkiszolgáló is lett volna, minket azon nyomban elleptek a kuncogó kínai felszolgáló kislányok, kezünkbe nyomtak egy meggyötört, ám angol nyelvű menüsort és lesték minden kívánságunkat.
A felszolgált ételt azonban pálcikával ettük meg, ez még mindig nem megy tökéletesen, de azért megettünk mindent, és a kislányok meg a többi vendég is jól szórakozott. Én currys csirkét ettem, amihez ki tudja mért, de járt tojásos rákleves is (itt a leves a második fogás a főétel után). Sebaj, finom volt. A társaság egy része valamilyen gombás mártásos rizst evett. Nos, az este folyamán új értelmet kapott a fast food: 'gyorsan be - gyorsan ki', lett is nagy szaladgálás a folyosón (ti. közfürdőszoba van a hotelban, naná, hogy mi a folyosó éppen ellenkező végén vagyunk), de mindenki túlélte. Ez alkalommal legalább be tudtuk azonosítani, hogy melyik ételtől és melyik étkezdéből származott a baj. Többet nem is mentünk oda, már csak azért sem, mert egyébként k messze volt a hoteltől :PTovább sétálgatva találtunk még francia pékséget, ahol hatalmas adag süteményeket is lehetett enni és bagette formájában az egyetlen valamirevaló kenyérfélét egész Kínában. Valamint beültünk egy puccos kávézóba is - főleg Csucsu nagy örömére, ahol első osztályú angol nyelvű kiszolgálással és a helyi viszonyok között drága, ám minőségileg erősen kifogásolható kávéfélékkel találkoztunk. (A jegeskávét pl. szó szerint értelmezve: kávét hoztak ki jégkockákkal...) Mindegy, élveztük a fényűzést egy órácskáig, majd úgy döntöttünk, hazasétálunk, úgysem vagyunk már messze. Tévedtünk. Még bő egy órán keresztül gyalogoltunk, de legalább részesei lehettünk az utca hangulatának.
Besötétedett, mire újra a nagy térre értünk, ahol már a másnapi kirándulás előkészítéseként profi activitizésbe kezdtünk egy szimpatikus taxisofőrrel.
Posts
No comments:
Post a Comment