Hard seat

Az előttünk álló éjszakát újra vonaton töltjük. A jegyvásárláskor ezúttal sem volt igazán szerencsénk, nem kaptunk abban a kategóriában, amiben szerettünk volna (hard sleep), mert azokat hamar elkapkodják (nem véletlenül), pedig rögtön érkezésünk utáni reggelen már megvettük a jegyeket. Választhattunk az első osztály (soft sleep) és a negyedosztály (hard seat) között. Mivel a múltkor igencsak borsos árat fizettünk a luxusért, ezúttal úgy döntöttünk, jó lesz nekünk az olcsóbbik, 8 órát kibírunk ülve. 34 yüanba került a jegy, vagyis cirka 782 forintba.
Ilyen HÉV-szerűen berendezett szerelvényben már utaztunk egyszer, bár akkor csak másfél órát. Négyen saját kis boxot kaptak egy kis asztalkával, négyen pedig hozzájuk közel, de kínai utasokkal vegyesen. Még így is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, nekünk legalább helyjegyünk van. Tudniillik van egy ötödosztály is: a stand, vagyis állójegy. Még időben szálltunk fel, a nagy csomagokkal alig kellett verekedni, hogy eljussunk a helyekig, egy órával később már 150%-os kihasználtsággal zakatolt a vonat. A szemben lévő 3személyes ülésen pl. egy öttagú család bóbiskol. Akik a folyosó felőli oldalon ülnek, igencsak vigyázniuk kell, hogy egy milimétert se hagyjanak szabadon az ülésből, különben azonnal lecsap rá egy állójegyes, és ha fél seggel is, de leül melléd. A személyes tér abszolút nulla centire csökken.

Dzsudzsi megunja a közelséget és úgy dönt, befekszik az ülések alá, legalább van hely... Egy ideig. A csomagtartók telítődése után ugyanis az ülések alá tuszkolják szatyraikat agresszívan az utastársak. Sikerül elmagyaráznunk, hogy halló, ott valaki alszik, de csak röhögnek rajta. Levegő is alig van, légkondi természetesen nincs. A fejmagasságban levő ablakokat azonban csak rövid időszakokra nyithatjuk ki, mert nagyon bevág a huzat. Már nem lehet átvágni a folyosón, aki egyszer elindul valahova, biztos, hogy nem fog tudni visszatérni a helyére. Ekkora tömeg nyilván nem tud csendben sem maradni. Különösen az állójegyesek beszélgetnek, hogy el ne aludjanak. A félhomályos megvilágításban valahogy sikerül elszenderedni, de nem tudunk mélyen aludni, s ezen a fejenként kétcent rizspálinka sem segít. Fel-felébredek, mert kényelmetlen az ülés, mert a szomszédom helyezkedik, mert nem kapok levegőt, de még mindig nagy a tömeg, s alig húsz-harminc perc telik el. Egy állójegyes bácsika egy év körüli unokájával az ölében a földre kuporodik, a gyereket zsákszatyorja tetejére fekteti, úgy lépkednek át a fejük fölött az emberek, páran még be is szólnak neki, hogy ne foglaljon akkora helyet. Ember- és kínai leves szag tölti be a levegőt, de nem hányok, mert attól csak még büdösebb lenne. Amikor lazul egy kissé a tömeg, egy takarítónő partfissal végigmegy az ülések között, s három zsáknyi(!) szemetet gyűjt össze a vagon végében. Ekkor felszabadul annyi hely, hogy eljuthatok a mosdókig, legalább az izzadtságot mossam le az arcomról. A WC-t meg se próbálom, már csak alig több, mint egy óra és megérkezünk, inkább visszatartom.

Alig szólunk egymáshoz leszálláskor, mindenki meggyötört. Fáradtan állunk be a pénztárhoz, hiszen ma este továbbakarunk utazni, "Hard seat kizárva." jeligével. Sajnos nem meglepő módon azonban csak ilyen jegyek vannak... Lami kiállt a sorból és kupaktanácsot rögtönöztünk, de nagyjából mindenki csak állt és boci szemekkel nézett a másikra. Ekkor odalépett hozzánk egy jól szituált hölgy, aki angolul jól beszélt és kedvesen felajánlotta, hogy tud szerezni alvójegyet - persze némi felárral. Hát igen, túristaparadicsomba érkeztünk, és ahol beszélnek angolul, ott várható valami turpisság, erre már korábban is rájöttünk. De nem tehettünk mást, miután egyetlen porcikánk sem kívánta látni a hard seatet a következő estére, belementünk a dologba. Nem mi voltunk azonban az egyedüli póruljárt kerekszeműek a környéken. A hölgy még összeszedett vagy 10 hátizsákos turistát, és felpakolt minket a motoros riksákra, amelyek bezötyögtek velünk Pingyao ősi városába.