Szép kerek dátum, ma kezdődik az olimpia. Bár Kína egésze vlsz minimum egy éve olimpiai díszbe van öltöztetve határtól határig. Messze vagyunk még Pekingtől, mégis minden taxi/busz ablakában kis olimpiás zászló lobog (sokszor erősen foszladozva, vagyis nem ma rakták ki), és minden második reklámtábla az olimpiát hirdeti - pedig ezekből aztán van bőven.
Frissen, kipihenten és jó hangulatban ébredtünk. Mivel csak délután indul vonatunk, van időnk bőven mászkálni a városban.
A recepción sikerül leactivityzni, hogy ott hagyhassuk csomagjainkat. Először egy internetkávézót keresünk, okulva az előző esetből, most már kiszámíthatóbb, mikor hova érkezünk (najó, legalábbis a következő nagyváros), és foglalunk szállást előre. Szerencsére Lamiék már rájöttek, hogy kínaiul az in-ter-net-café 4 karakterből áll, amiből a harmadik "XX egy kockában" könnyen felismerhető. (Nem véletlenül programozók :D ) (A mellékelt képen balra Melinda - aki épp farkasszemet néz egy busszal - fölött látható tábla.) A taktika bevált, hamar megleltük a helyet és 5 yüan/óra (115 HUF) áron mindenki bevetette magát a kényelmes, olimpiaifigurás (!) szövettel behúzott fotelekbe. Írtunk az otthoniaknak, találtunk szálláslehetőséget, bár lefoglalni nem tudtuk, de megírtuk távolabbi útitársainknak a helyet (Datongban majd találkozunk velük): ha ők érnek oda hamarabb, akkor ők foglalnak, ha mi érünk, akkor mi nekik.
Azután ebédidő kezdett lenni, beültünk egy helyi kajáldába. Egészen tip-top kis hely volt, a pincérkisasszonyok egyenöltözetben, a padló és az asztal is tiszta. A vonatos kínai szakács emberünktől kapott jelek segítségével próbáltunk rendelni. Végül nem azt kaptuk, amit kértünk, hanem mindenkinek tésztába töltött húsos cuccot hoztak ki (12 yüan/fő) (280 HUF), de egész jó volt és laktató. Népszerűségünk folytatódott: szinte mindenki megbámult az utcán és az étteremben is, sokan "Hellóztak", a pincérkisasszonyok pedig nagy érdeklődéssel és kuncogással figyelték első pálcikás próbálkozásainkat. Eme tudományban Dzsudzsi volt köztünk a legjártasabb, ő tanítgatta a korgó gyomrú társaságot.
A szálloda felé sétálgatva egyszercsak arra lettünk figyelmesek, hogy az egyik parkoló rendőrautó hátsó ülésén a rendőr egykedvűen a már jól ismert kínai és olimpiás zászlócskákat szerkesztgeti szívószál tartójukra, mellette az ülésen nagy halomban hevernek a zászlók. Több se kellett kompániánknak, csak összevillant a tekintetünk, és Melinda (mert hát mégiscsak neki van a legnagyobb pofája ;) már hajolt is be a meglepett rendőrhöz (az se látott még fehér embert élőben), és kérte, hogy ugyan már adjon pár darabot a zászlócskákból. (Nekem is, nekem is!) Végül mindenkinek jutott egy pár, s mire kiörömködtünk magunkat, felbolydult csendes délutáni szunnyadásából az utca: sokan lettek kíváncsiak, mi az, amitől ezek a fehér arcúak ennyire viháncolnak... kisebb tömeg indult meg a rendőrautó felé. Ekkor jobbnak láttuk arrébb örömködni magunkat, azóta se tudjuk mi lett szegény rendőrrel.
A szállodában rövid fotózkodás után taxit fogtunk (nem volt nehéz: egyrészt mert 10 autóból 6 taxi, másrészt mert elég feltűnő jelenség vagyunk hat fehér ember hat húszkilós zsákkal). Ezúttal megszólalni se nagyon kellett, csak felmutattuk a vonatjegyet és 10 perc múlva az állomáson voltunk. Még maradt is időnk némi vásárlásra, hiszen újabb alvós vonatozás következik, bő másfél napig.
Frissen, kipihenten és jó hangulatban ébredtünk. Mivel csak délután indul vonatunk, van időnk bőven mászkálni a városban.
A recepción sikerül leactivityzni, hogy ott hagyhassuk csomagjainkat. Először egy internetkávézót keresünk, okulva az előző esetből, most már kiszámíthatóbb, mikor hova érkezünk (najó, legalábbis a következő nagyváros), és foglalunk szállást előre. Szerencsére Lamiék már rájöttek, hogy kínaiul az in-ter-net-café 4 karakterből áll, amiből a harmadik "XX egy kockában" könnyen felismerhető. (Nem véletlenül programozók :D ) (A mellékelt képen balra Melinda - aki épp farkasszemet néz egy busszal - fölött látható tábla.) A taktika bevált, hamar megleltük a helyet és 5 yüan/óra (115 HUF) áron mindenki bevetette magát a kényelmes, olimpiaifigurás (!) szövettel behúzott fotelekbe. Írtunk az otthoniaknak, találtunk szálláslehetőséget, bár lefoglalni nem tudtuk, de megírtuk távolabbi útitársainknak a helyet (Datongban majd találkozunk velük): ha ők érnek oda hamarabb, akkor ők foglalnak, ha mi érünk, akkor mi nekik.
Azután ebédidő kezdett lenni, beültünk egy helyi kajáldába. Egészen tip-top kis hely volt, a pincérkisasszonyok egyenöltözetben, a padló és az asztal is tiszta. A vonatos kínai szakács emberünktől kapott jelek segítségével próbáltunk rendelni. Végül nem azt kaptuk, amit kértünk, hanem mindenkinek tésztába töltött húsos cuccot hoztak ki (12 yüan/fő) (280 HUF), de egész jó volt és laktató. Népszerűségünk folytatódott: szinte mindenki megbámult az utcán és az étteremben is, sokan "Hellóztak", a pincérkisasszonyok pedig nagy érdeklődéssel és kuncogással figyelték első pálcikás próbálkozásainkat. Eme tudományban Dzsudzsi volt köztünk a legjártasabb, ő tanítgatta a korgó gyomrú társaságot.
A szálloda felé sétálgatva egyszercsak arra lettünk figyelmesek, hogy az egyik parkoló rendőrautó hátsó ülésén a rendőr egykedvűen a már jól ismert kínai és olimpiás zászlócskákat szerkesztgeti szívószál tartójukra, mellette az ülésen nagy halomban hevernek a zászlók. Több se kellett kompániánknak, csak összevillant a tekintetünk, és Melinda (mert hát mégiscsak neki van a legnagyobb pofája ;) már hajolt is be a meglepett rendőrhöz (az se látott még fehér embert élőben), és kérte, hogy ugyan már adjon pár darabot a zászlócskákból. (Nekem is, nekem is!) Végül mindenkinek jutott egy pár, s mire kiörömködtünk magunkat, felbolydult csendes délutáni szunnyadásából az utca: sokan lettek kíváncsiak, mi az, amitől ezek a fehér arcúak ennyire viháncolnak... kisebb tömeg indult meg a rendőrautó felé. Ekkor jobbnak láttuk arrébb örömködni magunkat, azóta se tudjuk mi lett szegény rendőrrel.A szállodában rövid fotózkodás után taxit fogtunk (nem volt nehéz: egyrészt mert 10 autóból 6 taxi, másrészt mert elég feltűnő jelenség vagyunk hat fehér ember hat húszkilós zsákkal). Ezúttal megszólalni se nagyon kellett, csak felmutattuk a vonatjegyet és 10 perc múlva az állomáson voltunk. Még maradt is időnk némi vásárlásra, hiszen újabb alvós vonatozás következik, bő másfél napig.
Posts
No comments:
Post a Comment