Vonatjegyvásárlás I.

Még Magyarországon a kínai vasúti menetrend alapján a következő volt a tervünk: Mandzsúriába elérünk valahogy (ez sikerült...) Onnan egy másfél órányi vonatozással Hailaer-be megyünk, onnan egy másfél napos vonatút várt ránk Jinningbe, ahonnan pedig mindössze 2 vonatórányira vagyunk az áhított céltól, Datongtól. Volt egy olyan információnk is, hogy Kínában csak olyan jegyet tudunk vásárolni, ami arról az állomásról induló vonatra szól, ahol a jegyet vesszük. Ezeknek a dolgoknak a tudatában indultunk el a vasútállomásra, hogy megvizsgáljuk a lehetőségeket. Ez még a csapat újbóli egyesülése előtt történt. Már az is nehézségbe ütközött, hogy megtudjuk, hol a vasútállomás. Rögtön a hotelben érdeklődtünk de már annak is örültünk, hogy megértették, hogy mit keresünk. Itt kell megemlítenek Melindát, aki remek érzékkel tud vonat mozgást és hangokat imitálni! Első körben kínaiul próbálták magyarázni nekünk, merre is menjünk de mindhiába. Majd felhívtak egy angolul állítólag tudó embert, akivel mindeketten próbáltunk telefonon értekezni de még annyit sem értettünk meg, mint előtte a többiektől. Ez idő tájt már kezdtünk rutinosak lenni, mindig volt nálunk papír és toll. Oda is adtuk kedvenc recepciós kislányainkat az eszközöket de csak furcsa vonalakat rajzoltak, némelyiket jó erőssen megvastagítva. Valahogy nem akart sehogy térkép kirajzolódni. Azért meg kell említenem, hogy közben végig szépen mosolyogtak, ahogyan egy kínainak illik! :-) Végül erről a kommunikációs projektről is letettünk, annyit nagy nehezen kiszedtünk belőlük, hogy legalább merre induljunk. Nos kb. 10 perces séta volt az egész, volt benne vagy 1 kanyar is... A lényeg, hogy odajutottunk.

Kissé tartottunk a kínai vonatjegyek vásárlásától, voltak rossz moszkvai tapasztalataink, ahol ugye 3 napot hasonló tevékenységgel töltöttünk és ott még volt esélyünk beszélgetni is velük. Viszont volt nekünk egy Melindánk, aki még itthon kitalálta, hogy mi sem egyszerűbb ennél! Egy kis papírra kinyomtattuk az összes várost nevét angolul és kínaiul amit esetleg érinthettünk utunk során. Ezen a papíron pedig remekül lehetett karikázni, nyilazni, pálcika embereket, időpontokat és vonatszámokat razolni. A vasútállomásra érkezésünk után a falakon lévő menetrendet tekintettük át, nem volt maximum 5-6 négyzetméter 12-es kínai betütípussal teleírva. Azért hamar megtaláltuk a nekünk kellő részt, fogtuk a papírkánkat, karikáztunk, nyilaztunk, rajzoltunk, majd beálltunk a sorba. Első körben csak Hailerig szerettünk volna jegyet venni, ami egy 2 órás út Mandzsúriából. Minden gyorsan ment, beadtuk a papírt, ránézett és máris adta ki a 6 jegyet. Egyszer volt egy kis zavar a vonalainkban, amikor a nő visszakérdezett, hogy "hatot?" vagyis "liáó?" és a kezén felemelt 2 újjat. Én hevesen ráztam a fejemet, de Meli még hevesebben bólogatott. Ő ugyanis figyelt a Transzibériai Expresszen egy hete, amikor Bandi ép a kínai számok mutogatását magyarázta. De erről bővebben majd szakértőnk, Rita ír :-)! Azt is sikerült kinyomoznunk, hogy ott helyben meg tudjuk venni a Hailaer-Mandzsúria jegyeket is, de ennek nem álltunk neki, mert 6 személyre az bizony van 60000 forint, így ezt a projektet az újraegyesülés utánra halasztottuk.