Az utolsó európai nap

A hídnyitás után újra hátunkra kaptuk csomagjainkat és vonatra szálltunk, vissza, Moszkva felé. A délelőtti órákban érkeztünk, de csak kicsivel éjfél előtt indult a következő vonatunk. Ledobtuk a nagy hátizsákokat a csomagmegőrzőben, aztán többfelé szakadt a csapat.
Simonék elmentek beadatni még valami utolsó adag oltást, ahol az injekció előtt kaptak egy teljes kivizsgálást is, úgyhogy róluk a KGB-nek már teljes a mappája :P Utána pedig -szokás szerint- egy kávézóban ütötték el az időt.
Dudiék pedig bevették magukat az első, állomással szemközti internetkávézóba, és ott is maradtak egészen estig. A wifi ingyen volt, csak a kávét kellett jóóóó lasssan kortyolgatni.

Mi többiek, városnézést terveztünk. Sajnos elég szürke, kicsit esős idő volt, ráadásul hétfő, így a legtöbb múzeum zárva volt. Az ilyenkor szokásos keressünk egy parkot és töltsük a zöldben az időt stratégia sem jött be igazán. Először még megnéztük kicsit közelebbről is a nagy Péter-szobrot, meg átsétáltunk egy nagy hídon, de a túloldalon a térképen zölddel jelölt foltról kiderült, hogy belépős vidámpark. Oda meg kivételesen nem volt kedvünk bemenni, az időjárás lepunnyasztotta a hangulatunkat is. Elindultunk egy nagy soksávos út mellett, hogy metrómegállót találjunk, közben azonban belefutottunk egy szupermarketbe is. Azért néha jólesik az utazónak a civilizáció eme találmánya is. Odabent meleg volt és föltankoltunk a nagy útra is, hiszen az este induló Bajkál-expressz névre hallgató járművel fogjuk megtenni a híres Transz-Szibéria vasútvonal jelentős részét, ez pedig 3 napot és 4 éjszakát tesz ki. Szóval felkészültünk kajával, bár szokás szerint túlzásokba estünk... egy hétig is kibírtuk volna azzal a mennyiséggel.

Vásárlás után csatlakoztunk a kávézóban Dudiékhoz, mi is megejtettük az utolsó európai e-maileket, elszürcsöltünk egy-egy kancsó teát, majd nyugisan visszaszivárogtunk a vasútállomásra.
Az emeleti váróban ott találtuk Csucsut és Janót, akik elmesélték, hogy Simon megivott 4 kávét egy üveg orosz pezsgővel (azt minek?), úgyhogy most a férfi mosdóban harcol az ingerekkel... Valóban sz@rul nézett ki: monokli, sápadt-zöldes arc, nehéz légzés. Aztán csak lementünk a vonathoz, és az állomásépületből kilépve, a friss levegő végre megtette a kellő hatást. Az expressz melletti üres vágányon végezte a sósavas pepszines kávés pezsgő. Szerencsére ez még jónéhány vagonnal a miénk előtt történt, így nem látta a provodnyicánk (vas-utas-kísérő), mert talán fel sem engedte volna szállni szegényt.
2008. július 28. 23:25 Elindultunk.