A vörös démon

Külön bejegyzést érdemel, ebben erős egyetértéssel volnának útitársaim is, ugye?

Csak így neveztük provodnyicánkat, aki minden tekintetben kiérdemelte e rangot. Átlagos termetű, hosszú vörös hajú, középkorú nőszemély, az a típus, akit elképzelni sem lehet más korosztályban, valószínűleg pont ilyen kinézettel született és így is fog meghalni. Vonásai olyan szigorúak, hogy férfiember is megirigyelhetné, és minden mozdulatában látszik, hogy vérszocialista-kommunista szellemben nevelték, és ebbéli meggyőződése szilárdabb, mint egy gránithegység.

Ahol ő van szolgálatban, ott rendnek kell lennie, az előírásokat be kell tartani. A vagonba fel- és leszállni csak az ő engedélyével, avagy szó szerint - csak a testén keresztül lehet. A hosszú megállókban a mi kocsinkból szállnak ki legutóljára az emberek, és minket hívnak vissza leghamarabb. És jaj annak a nyomorult léleknek, bármely nemzet nyelvét beszélje is, aki nem érti meg egyetlen szemvillanásából, hogy mikor van a menet! Emiatt rendszerint 4-5 perccel (vagyis 20-30%-kal !) kevesebbet tölthettünk a friss levegőn és a szabad ég alatt, mint a többi utas.

Kis kitérő: fentiek miatt - részben lázadásból - feltaláltam egy új sportot: a vonatfutást. Majdnem olyan, mint a Metró című filmben: az a lényege, hogy leszálláskor laza kocogásban el kell jutni a mozdonyig (ez nincs messze, mert mi vagyunk a 2. kocsi), onnan a legutolsó kocsiig és végül vissza a saját vagonunkig. Egy hosszabb megálló kb pont elég ennek a teljesítésére, és így aktív mozgással tölthettük kevéske szabadságunkat. Egyszer azonban megszöktünk így a vörös démon elől... Ugyanis eljutottunk a mozdonyig és onnan el a vonat végéig is (ekkor láttuk, hogy az uccsó 2 kocsi "csiken szpálnüj vagon" -ehh, talán a rövidebb távon utazóknak), visszafelé azonban lekötötte figyelmünket egy csapatnyi iskolás gyerek. Felsős korosztály lehettek, és ők egy sokkal látványosabb sporttal ütötték el az időt: breakdance-eltek. Najó, nem mindenki, csak néhány srác, de a többiek kis kört alkotva figyelték őket, ahogy mi is. Fényképeztünk, meg minden, és úgy elment az idő, hogy füttyszóra még mindig csak hátulról a 4. kocsi környékén jártunk. Végül inkább felpattantunk az egyik kocsiba, szerencsére az ottani provodnyica nem firtatta hova tartozunk, felengedett és belül gyalogoltunk tovább előre, legalább tíz kocsin keresztül. Útközben jókat kuncogtunk, milyen arcot vághat a vörös démon, hogy nincs meg a létszám. Aztán mikor elértük a 2. kocsit, összetalálkoztunk vele a folyosón, azonnal lefagyott arcunkról a mosoly. Nem szólt egy szót sem, de olyan pillantást vetett ránk, hogy akkor is meg kellett volna kapaszkodnom, ha nem zakatol alattam a vonat.

A vörös démon nem egyedüli provodnyicánk, még van vagy kettő, de azokat alig látni, egyértelműen ő a főnök és napi 16 órában szolgálatban van. Az ő feladata a folyosói futószőnyeg lerakása és nála kell kuncsorogni áramért. Ti. eleinte egyszerűen volt áram a folyosói konnketorokban. Mi pedig nem voltunk restek kihasználni, laptopot, telefont, fényképező-aksikat tölteni. De aztán jött a porszívózás, és attól kezdve nem volt áram... Christian (a német) azonban nem átallot bemenni a 0. fülkébe, és visszatértében széles mosollyal közölte, hogy most egy darabig lesz áram. Nem mondta el, hogy mivel vette rá a vörös démont az áramszolgáltatásra, de azt hiszem, nem is akartuk megtudni...

János bátyánk az utolsó Bajkál-expresszes napunk egyik hosszú megállójában megkért, hogy fotózzam le őt a démonnal. Hát jól van, mondtam neki, ha ezt akarja, csinálja, végülis ő már öreg, neki mindegy, de én még élni akarok. Beleegyeztem a dologba, és biztonságos távolságban elhelyezkedtem a masinámmal, amíg János odament a provodnyicához, és elmutogatta mit szeretne. Csodák csodája, a vörös démon belement a dologba, még valami mosoly féle is látszik a képen. Jánosunk tud valamit, valamit nagyon tud ;)

Tiszteletem, mindkettőnek!