Másvilág

Nem tudom mikor történt, vagy hol, de egyszercsak megváltozott körülöttünk a világ. Na, persze mondhatnánk, hiszen másik országban vagyunk, mi több, másik kontinensen, mások az emberek és más a táj is körülöttünk. És ez igaz is, de én nem erre gondolok. Azt hiszem, ez a 77 órás utazás, ez a távolság (és/vagy az elfogyasztott alkoholmennyiség;) agymosásként hatott ránk. Szép lassan kikoptak belőlünk az európai gondolatok, és teljesen kitöltötték helyüket az utazás gondolatai.

Vágyainkból és kívánságainkból eltűnnek a nyugaton hátrahagyott dolgok. Ha maradt is odahaza elintézetlen ügy, befejezetlen munka, már azokkal is végeztünk. Attól a bizonyos ponttól kezdve csak az érdekel, hogy mit eszünk ma, hova megyünk holnap, mit nézzünk meg, lesz-e jegy a vonatra, felérünk-e a hegycsúcsra, eláll-e az eső. Már nem gondolok az e-mailekre, nem tudnám megmondani, milyen tárgyból vizsgáztam alig egy hónappal ezelőtt, elfelejtem azt a ruhát, amit kinéztem az egyik budapesti üzletben. Budapest, ezt a szót is legföljebb csak akkor emlegetjük, ha valaki idegen megkérdezi honnan jöttünk. Más csengésű nevek és helyek járnak a fejünkben. Egy másik világba értünk. Csak mi vagyunk önmagunk, bár néha még ebben is kételkedem.

Kicsit olyan érzésem van, mint a Langolierekben, amikor a túlélők kiszállnak a repülőből, és valótlannak látszik minden, kivéve önmagukat és a repülőgépet. Olyan furcsa, kicsit valószerűtlen, ahogy átléptük az Urált, az öreg vízválasztót, és messzebbre kerültünk az otthontól, mint valaha is voltunk. Az otthon fogalma is elmosódik. Egyébként mindez csak így, visszatekintve tűnik ijesztőnek. Akkor és ott egészen egyszerű volt, észre se vettük, hogy agyunkból kimostuk (najó, csak félretettük, de jó mélyre) az otthoni ügyeket.

Most az az otthonunk, ahol éppen vagyunk: vonaton, szálláson, állomáson. Folyamatosan magunkkal cipeljük minden vagyonunkat: hátizsákot, hálózsákot, egymást. Tulajdonképpen fölöttébb kényelmes helyzet, bárhol letáborozhatunk, mindig megvan mindenünk. Ha akarunk, továbbmegyünk, ha nem, maradunk. Azt eszünk, azt mondunk és azt teszünk, amit akarunk. És be kell valljam, meg is tesszük. Végre szabadság van! Szabadok a gondolatok, nem nyomják gondok, szabályok, etikett. Megbotránkoztathatunk és megbocsáthatunk, elvonulhatunk és berobbanhatunk, sírhatunk és nevethetünk, feledhetünk és teremthetünk.... ha akarunk. Mert megtehetjük. Itt és most, távol az otthontól, gondoljon bárki és bármit, nem érdekel! Carpe diem! :)