Kincskeresők

2008. augusztus 3. Esik :( Lehet még aludni egy kicsit :) Azért előbb-utóbb mégiscsak feltápászkodunk, és a szokásosnál is nyugodtabb ütemben fogyasztjuk el reggelinket, kiélvezzük a dzsem minden cseppjét, a kenyér minden falatát. Lazítunk - ebben jók vagyunk. Zsuzsi a számítógépen szerkeszt valami előadást (borzalmas, hogy lehet ilyenkor is dolgozni???), János olvas és/vagy horkol (félelmetes, minden pozícióban képes horkolni és a melódiáknak olyan változatosságában, hogy arra szimfóniát lehetne írni, főleg Üstdob-szimfóniát, mert néha olyan hirtelenséggel horkan fel, hogy az egész szoba összerezdül). Lami kicsit talán lázas, neki nem is árt az alvás (mondjuk, nekünk se :P), Dudi és Bandi a konyhában beszélgetnek, Melinda és Mariann szintén alszanak. Sajnos fedettpályás szórakozási lehetőségekben meglehetősen szűkös a választék, mondhatni nulla. De tényleg, még egy kocsma sincs, pedig eskü' tegnap jól körülnéztünk. Pedig turista van bőven, helyiek (értsd: oroszok) jönnek dögivel, hátizsákkal, aztán vagy lesátraznak a tóparton, vagy felmennek a hegyekbe (Szaján) túrázni. Mi is felmehettünk volna, Andrej túravezető is, de ahhoz sajnos kevés az időnk, 5 napnál kezdődnek az ajánlatok. Szóval jó biznisszt lehetne itt csinálni, akár egy lángosossal a tóparton, hogy a vízibicikli-kölcsönzőről ne is beszéljünk. Lehet, hogy nyugdíjas éveimre ideköltözöm, nyáron turista-ellátó leszek, abból megvan télre is pénz. Nyugi van, tiszta levegő, hegyek, tó, finom lekvár...

Na, de nem hagyjuk magunkat olyan könnyen, kora délutánra megunjuk a semmittevést. Mariann és Melinda vízinadrágot húznak, és elmennek sétálni a környékre. Mire visszaérnek, már csendesedik is az eső. Ekkor Andrej hív minket, hogy kísérjük el a közeli forráshoz, ahonnan az ivóvizet hordják. Ez már jól hangzik, majdnem mindenki lelkesen csatlakozik az expedícióhoz. Átkelünk a falu szélén csörgedező patak fölötti rozoga hídon, és kb húsz perces séta után egy Mária-kegyhely mellett valóban ott a picike forrás. Előbb azonban túlmegyünk rajta, Andrej egy régi bányához vezet minket. Nem ez az egyetlen lyuk a hegyben, tudniillik, itt nagyjából minden hegyben másfajta ércet lehet bányászni, és ezt régebben alaposan ki is használták, ma már csak néhány helyen folyik csendes kitermelés. A "mi bányánkba" néhány méter mélyen be is lehet menni, de már kell a fejlámpa és érezhetően hűvösebb van, mint odakint. A földre és a falakra pillantva azonban már itt megcsillannak kisebb-nagyobb kövek, pala-darabok. Jól meg is tömjük zsebünket a kinccsel... Visszafelé pedig a kannákat a finom vizecskével - ásványi anyagokban biztos, hogy gazdag. Útbaesik még egy régi márvány-feldolgozó üzem is, ma már nem üzemel, szabad a bejárás az udvarra, ami jó fél méter magasan terítve van csiszolt és kevésbé csiszolt, kisebb és nagyobb márványlapokkal. Hát ebből is választunk pár kedvencet, amit még elbír a zsebünk. Aztán vacsoráig még van bőven idő, leruccanunk a tópartra és ollllyan dönöjű naplementét fotózunk, hogy azt elmondani nem lehet. Még Dudit is megragadta a giccs, és saját gépe nem lévén nála, az én Lumixommal fotóztunk felváltva.


Másnap már szép napos reggelre virradtunk, úgyhogy a tegnapi sikereken felbuzdulva, uccu nekivágtunk a másik iránynak, arrafelé is hegy van, meg bányák. Bele is futottunk egy félig-meddig üzemelő darabba, átbújtunk egy szögesdrótos sorompó alatt, óvatosan átkeltünk az udvar túloldalára, mert sose lehet tudni, de végülis nem lőttek ránk, úgyhogy megúsztuk. Az út egy szekérútban folytatódott, lassan haladtunk, mert lépten-nyomon csudiszép színes, csillogó kövekbe botlottunk (vlsz a régebben magasabbról lehordott bányakincseket szállító teherautókról potyogtak le), válogattunk, fényképeztünk. Majd érdekes lesz a plusz 1-2 kiló követ cipelni a hátizsákokban, meg mérlegeléskor a reptéren. Naplementéből sem volt elég, egy a tó felé néző sziklameredélyre kapaszkodtunk fel, hogy majd onnan milyen f@sza lesz... hát nem lett, mert pára volt és a nap sem látszott, de legalább Szljuról készült néhány madártávlati fotó.