Miközben...

Mi, ezúttal Melinda és Lami - ezúton köszönjük, hogy vendégszerzőként szerepelhetünk a blogban :-) - elszakadtunk a többiektől, hiszen a vízumügyintézés során elkövettünk egy apró hibát és augusztus 6-án éjfélig mindenképpen el kellett hagynunk Oroszországot, különben ki tudja mi lett volna... Így Moszkvában mi ketten úgy vettünk jegyet, hogy 4-én reggel indulunk Szljudjankából, 5-én hajnalban érünk Csítába, majd onnan este tovább egy éjszakai vonattal Zabaikalszkba, ahol lesz egy fél napunk, hogy megtaláljuk Kínát...

Egyszóval korán kelés után meglátogattuk Szljudjanka legmagasabb pontját de sok időnk nem volt, így mivel nem találtunk hidat, átvágtunk a patakon egy sekélyebb résznél. A Bajkál-tó nem a magas hőmérsékletéről híres, hát még a bele folyó kisebb patakok... Nyakig lezsibbadtunk..., majd indulás a hegyre, na jó dombra. Itt legalább kipróbálhattuk végre a vízhatlan nadrágjainkat ha már ennyit cipeltük, hiszen előző nap végig esett az eső de még elég korán volt ahhoz is, hogy csak úgy símán vízes legyen. Megérte felmenni most épp ez a kép a háttérképem a munkahelyemen!
Mindenesetre egy gyors vásárlás és ideiglenes búcsuzkodás után lesétáltunk a már megszokott három kilométert az állomásig, hiszen 10 körül indult a Csítai gyors! Ez persze késett, így nézegethettük egy kicsit a helyi árusokat, akik szintén a mi vonatunkra vártak, csak ők a portékájukat szerették volna eladni az utasoknak. Azért elég gáz, mert nem sok "jól fizető" hosszútávú vonat megy arra egy nap és ha késik, akkor alig néhány percet marad az állomáson, ilyenkor pedig jóval kevesebb idejük van szegényeknek eladni a sült halakat. Érdekes volt, ahogy a várakozás közben az egyik néha csippentett egyet-egyet az eladásra váró halacskából... Mindenesetre begördült a vonat, nyíltak a vagon ajtók. De nem mind, vagyis a miénken kívül az összes. Egy darabig vártunk, majd dörömböltünk. Semmi. Ekkor átfutottunk a szomszédos vagonhoz, ahol próbáltuk magyarázni a helyzetet, válasz: Vállrándítás, "Az nem az én vagonom", "ennyi pénzt nem fizetnek nekem"... típusú arckifejezéssel lerázott minket egyhamar. Mielőtt végleg kétsébe estünk volna, kinyílt a kettes ajtó és megláttunk a kócos hajú, kialvatlan középkorú provodnyica hölgyünket. A jegyünkre csak rápillantott, az útlevelünket nem kérte el, pedig e nélkül más vonatokra lehetetlen volt feljutni egész Oroszországban. Aztán némi activity segítségével elmagyarázta, melyik is a kupénk. Ott kaptunk 2 mogorva szobatársat, talán egy házaspár lehettek, kb. 40 évesek. Egy napig utaztunk velük de egyetlen szót sem szóltak hozzánk, cserébe minden mozdulatunkat meredten figyelték. Azért voltak barátságosabb emberek is a vonaton, megismerkedtünk Első Kínai Barátunkkal, aki szintén kínába tartott, és mindenképpen azt szerette volna, hogy ha Csítából vele megyünk taxival Zabaikalszkba, hevesen magyarázta, hogy nem baj, ha van már vonatjegyünk onnan is, hiszen azt akár el is dobhatjuk! Valahogy úgy, ahogyan ő is minden keze ügyébe kerülő szemetet gondolkodás nélkül hajított ki a vonat ablakán! Elzakatoltunk a Bajkál-tó mellett, szép lassan közeledtünk Csíta felé, ami főleg arról hires, hogy ott van Szibéria legnagyobb hadi központja... Szép kilátások. Csítába majd reggel 5-re érkezünk és este 8-kor megy tovább a csatlakozás, az csak 15 óra!