A moszkvai vasútállomáson már várt minket Simon egy ismerőse, Elena, aki volt oly kedves és átengedte a lakását négy főnek, ott-tartózkodásunk idejére. Elsőként azonban mindannyian ehhez a lakáshoz mentünk, hogy a csomagokat lepakolva kihasználhassuk a napot városnézésre, és majd csak este szakadjunk szét. Dudi és Bandi egy hostelben foglaltak szállást, a maradékot pedig egy HC-s (www.hospitalityclub.org) vendéglátó várta.
Szépen körbepakoltuk a hátizsákokkal az egyszobás lakás egyszobáját, és mint aki jól végezte dolgát, elheveredtünk a szobában (lásd képek). Illetve előtte még jól elküldtük Simont és Lamikáékat, hogy vegyék meg a következő vonatjegyeket. Jó sokáig elmaradtak (ennek okáról a next post), s mi közben eszegettünk, beszélgettünk, tettünk-vettünk, és kezdtük belakni a helyet. Megfogant a gondolat, hogy tulajdonképpen egészen jól elférünk.
Nappal úgyse vagyunk itthon, este meg szép sorba rakjuk a hálózsákokat, meg van egy nagy ágy... Hát így aztán mind a tizenegyen (mert Illést már a pályaudvaron leadtuk a rokonainak) ott maradtunk Elena lakásában.
Jánost és Bandit, mint főhorkolókat kiküldtük a konyhába aludni. Első éjszaka még Janó is ott aludt, mert az esti tivornya után valahogy nem találta a helyét a szobában. Bezzeg másnap szóvá tette, hogy arra kellett ébrednie, a fejétől mintegy negyven centiméternyire a vízforralóban lobog a teavíz, de hát IJ. Aki éjszaka legény, az nappal is legyen az! :P
Ugyanezen az éjjelen Bandi egyszer csak álmából felriadva és a konyhaszekrény egyik ajtaját felrántva így kiáltott: "- Úristen, lekéssük a vonatot! Ne hagyjanak itt! Be akarok szállni!" Szerencsére a legjobb hálótársat kapta János személyében, aki civilben egyébként pszichológus, és egyszerűen tudta kezelni a problémát, így szólt Bandihoz: "- Hát akkor szállj be!" Mire Bandi: "-Ja, jól van." Majd becsukta a szekrényajtót, és mintha mi sem történt volna, visszaaludt. Másnap reggel semmire sem emlékezett. Szegénynek máris megártott a sok vonatozás. A felriadás egyébként majd' minden éjjel megismétlődött, csak a sztori változott. Egy idő múlva hozzászoktunk az éjszakai mementókhoz, és a néhány másodperces ijedtség után, már lejegyezgettük (főleg János) ezeket a jeleneteket, hátha fény derül valami rég elfeledett szaftos titokra Bandi életéből, vagy netán az ufók rajta keresztül üzennek nekünk.
Jómagam a szerencsésebbek között, a franciaágyon kaptam helyet. Igaz a lábunk lelógott, mert keresztbe feküdtünk rajta, és éjszakánként furcsa mód változtak a szomszédaim. Viszont Lamika is "ágyas" volt, sőt, miután három lánnyal aludt egy ágyban (Melike, Zszuzsi, én), ezt azzal hálálta meg, hogy reggel ágyba kaptuk a tejeskávénkat :) Isten tartsa meg jó szokását!
Szóval sok jó ember kis helyen is... sok. Valamint: hálótársat is tudni kell választani ;)
Utólag is bocsánat és köszönet Elenának mindezért!
Szépen körbepakoltuk a hátizsákokkal az egyszobás lakás egyszobáját, és mint aki jól végezte dolgát, elheveredtünk a szobában (lásd képek). Illetve előtte még jól elküldtük Simont és Lamikáékat, hogy vegyék meg a következő vonatjegyeket. Jó sokáig elmaradtak (ennek okáról a next post), s mi közben eszegettünk, beszélgettünk, tettünk-vettünk, és kezdtük belakni a helyet. Megfogant a gondolat, hogy tulajdonképpen egészen jól elférünk.
Nappal úgyse vagyunk itthon, este meg szép sorba rakjuk a hálózsákokat, meg van egy nagy ágy... Hát így aztán mind a tizenegyen (mert Illést már a pályaudvaron leadtuk a rokonainak) ott maradtunk Elena lakásában.
Ugyanezen az éjjelen Bandi egyszer csak álmából felriadva és a konyhaszekrény egyik ajtaját felrántva így kiáltott: "- Úristen, lekéssük a vonatot! Ne hagyjanak itt! Be akarok szállni!" Szerencsére a legjobb hálótársat kapta János személyében, aki civilben egyébként pszichológus, és egyszerűen tudta kezelni a problémát, így szólt Bandihoz: "- Hát akkor szállj be!" Mire Bandi: "-Ja, jól van." Majd becsukta a szekrényajtót, és mintha mi sem történt volna, visszaaludt. Másnap reggel semmire sem emlékezett. Szegénynek máris megártott a sok vonatozás. A felriadás egyébként majd' minden éjjel megismétlődött, csak a sztori változott. Egy idő múlva hozzászoktunk az éjszakai mementókhoz, és a néhány másodperces ijedtség után, már lejegyezgettük (főleg János) ezeket a jeleneteket, hátha fény derül valami rég elfeledett szaftos titokra Bandi életéből, vagy netán az ufók rajta keresztül üzennek nekünk.
Jómagam a szerencsésebbek között, a franciaágyon kaptam helyet. Igaz a lábunk lelógott, mert keresztbe feküdtünk rajta, és éjszakánként furcsa mód változtak a szomszédaim. Viszont Lamika is "ágyas" volt, sőt, miután három lánnyal aludt egy ágyban (Melike, Zszuzsi, én), ezt azzal hálálta meg, hogy reggel ágyba kaptuk a tejeskávénkat :) Isten tartsa meg jó szokását!
Utólag is bocsánat és köszönet Elenának mindezért!
Posts
:)
ReplyDeleteHihi... Én is szoktam beszélgetni az öcsémmel álmomban...